2008. február 7., csütörtök

Az új David, de hol van Góliát

Hellobello!
Szóval az elmúlt napon nem történt semmi érdekes. Mármint velem kapcsolatban...
Viszont olyat láttam, amit eddig még soha, vagyis inkább már nagyon régen.
Az elejéről kezdem! Bekapcsoltam a TV-t (teszem hozzá, eddig még nem is néztem), és az egyik tv adót arról csacsognak (legalábbis gondolom), hogy ki képviselje Görögországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Tudom, ezzel otthon is bajok vannak, de ez mindent felülmúlt.
Az egyik lehetséges jelölt tipikus David Hasselhoff!!!!Tuti, hogy neki szurkolok, mert ezt látnotok kell! Ugyanaz a tekintet, amivel a 80-as 90-es években bárkit meg lehetett hódítani, és ami 2008-ra is csak nagyon keveset veszített a fényéből, ugyanaz a koordinálatlan mozgás, ugyanaz a kevésbé képzett hang (hiszen ez a fiú is angolul énekel ám), amivel lehet ugyan zsűrizni a brit Csillag Születikben, de annál nem sokkal több. Komolyan, a képsorokból csak a Du bist alles című remekmű végén található gyereksereg hiányzott. A másik bajom, hogy csak rövid vágóképeket mutattak róla, a nevét nem tudtam elcsípni. De rajta leszek az ügyön ígérem:)
Az ellenfelei egyébként kifejetten csinos, és énekelni is tudó hölgyek! Minden pénzem el kell, hogy sms-ezzem:)

Majd még jelentkezem természetesen érdekességekkel, de et meg kellett osztanom a nagyvilággal!
Puszi mindenkinek

Nincsenek megjegyzések: